uborka, uborkafa, uborkagyalu, uborkasaláta, uborkaszezon, csemegeuborka, kígyóuborka, kovászos uborka, savanyú uborka
udvari bolond
udvarias
UEFA-kupa
ufó, ufológia, ufójelenség, ufókutató, ufonauta
ugrabugrál
ugrás, ugrásszerű, ejtőernyős ugrás, fejesugrás, halálugrás, rúdugrás, távolugrás, kútba ugrás
ugribugri
ugró, ugróasztal, ugródeszka, ugróegér, ugróiskola, ugróláb
úgy, úgy-ahogy, úgyannyira, úgy biza, úgy hírlik, úgyhogy (tehát: sok dolgom volt, úgyhogy elkéstem), de: úgy, hogy (elmondta a verset úgy, hogy nem hibázott), úgy hogy, úgyis (csak azért is: úgyis késő már), de: úgy is (szintén úgy: így is meg úgy is), úgy látszik, úgymint (úm.) (azaz: állatok, úgymint kutya, macska), de: úgy, mint (oly módon, mint: úgy, mint eddig), úgy mint, úgymond (úgynevezett: a feladatok úgymond kiszervezése...), de: úgy mond (úgy mond véleményt, hogy...), úgynevezett (ún.), úgyse (semmiképpen se: úgyse árulom el), de: úgy se (oly módon se: úgy se jó, ahogy gondoltuk), úgysegéljen, úgysem (semmiképpen sem: úgysem árulom el), de: úgy sem (oly módon sem: úgy sem jó, ahogy gondolod), úgysincs (semmiképpen sincs: hiába felvételizel, úgysincs esélyed), de: úgy sincs (így sincs értelme, meg úgy sincs), úgyszintén (szintén: ő úgyszintén az iparban dolgozik), de: úgy szintén (ha verekedett, úgy szintén hibás), úgyszólván, csakúgy, mégúgy, szintúgy, ugyanúgy, épp úgy
ugyan
ugyan-, ugyanakkor, ugyanaz (ua.), ugyanígy, ugyanaznap, ugyanis (ui.), ugyanott (uo.), ugyanúgy
ugyancsak (szintén: ugyancsak késő volt már), de: ugyan csak (noha csupán: megcsinálta ugyan, csak későn)
új, újabb, újbirodalom, Egyiptomi Újbirodalom, újburgonya, újfent, újkrumpli, új generációs, újmagyar, új nemzedék, vadonatúj
Újdelhi
újév, újesztendő, (az év első napja), de: új év, új esztendő (holnaptól már az új esztendő kezdődik, boldog új évet kívánok), B. ú. é. k.
Új-Fundland, új-fundlandi, de: újfundlandi (kutyafajta)
ujj, ujjal, ujjafa, ujjbegy, ujjlenyomat, ujjnyi
újjáépül, újjávarázsol
ujjong
újonnan
Újpest, Újpesti Tornaegylet (UTE)
újra (ha igekötő és elöl áll, akkor egybe írandó, pl.: újraértékel, újrakezd, újraolvas, újraválaszt), ha határozószó, akkor: újraelosztás, újrafelfedezés, újrafelfegyverzés, újrafeldolgozás, újrafelosztás, újrahasznosítás, újrakiadás, újrapapír, de.: újra dolgozik, újra itt van, újra látható, újra kezd, újra meg újra
újságíró, újságíró-igazolvány, újságíró-szövetség
Újszövegség, Újszövegség-beli (bibliai egység), új szövegség (nem régi szövetség)
Újtestamentum
ujujuj!
újul, újuljon
Újvidék, újvidéki
Új-Zéland, új-zélandi
ukmukfukk
ultra-, ultragyors, ultrahang, ultraibolya, ultraviola
úm. (úgymint)
un, unt, unjon
ún. (úgynevezett)
undok
unfair
Unicum (Zwack)
unikum, unikuma
unió, Szovjetunió, Európai Unió
uniszex
univerzum
unos-untalan
unt, untig elég
uo. (ugyaott)
uő. (ugyanő)
úr, úrfi, úrvezető, urat, urak, ura, uraskodik, uratlan, uraz
Urál, Urál hegység, Urál folyó
urán, uránatom
úrbér
URH, URH-adó, URH-sáv
| úri, úriasszony, úriember, úrilány, úrimód, úrinő, úriszék, úriszoba | úri dáma, úri divat, úri dolga van, úri élet, úri lakás, úri osztály, úri passzió, úri szabó, úri tök |
urizál
Úr Isten, Úristen, úristen
urna
USB, USB-csatoló, USB-hub, USB-kábel, USB-port
úszószövetség
út, útkarbantartás
utál, utáljon
| után, azután, délután, egymásután, ezután, holnapután, miután | óra után, tíz után, reggeli után, záróra után |
utastájékoztatás
útbaigazít
utcáról utcára
úti, útibeszámoló, úti cél, útikalauz, útiköltség, útilapu, útipoggyász, úti okmány, útitárs
útirány-változtatás
útközben, de.: hosszú út közben
útlevél, magánútlevél
útnak indít
utó-, utóétel, utóirat (Ui.), utórengés, utóvizsga (uv.)
utód, utódállam, jogutód, törvényes utód
utólag
utolér, utolérhetetlen
utoljára
utolsó, utolsósorban (végül, de nem utolsósorban), az utolsó sorban ül
útonálló
úton-útfélen
útra kel, útra kész
útravaló, de.: az útra való készülődés
útvonal, útvonalengedély, főútvonal, de.: fő útvonal, vízi útvonal, légi útvonal
uv. (utóvizsga)
UV (ultraibolya), UV-besugárzás, UV-fény, UV-szűrő